2013. március 28., csütörtök

Steampunk and Pitch Perfect

Ma láttam a Tökéletes hangot (Pitch Perfect) és mit mondjak? Hihetetlenül tetszett. Az az igazi csajos film, nagyon normális sztorival. A barátnőmnek is kellemes csalódás volt. Ma egy vagányabb rajzot szeretnék mutatni, mivel a film is elég vagánynak nevezhető.

Amerikában, azokat az alkotásokat, amiken ilyen csavarok vagy ósdi robotok vannak, Steampunknak nevezik. Az egyik kedvencem a Steampunk-ler, a Once-lernek egy robotosított változata, egyszerűen imádom! A másik inspiráció egy Homestuck kép, ami egyszerűen annyira elkápráztatott, hogy tíz percig nem tudtam becsukni a szám. Az enyém annyira nem jó, de remélem, azért valakinek mégis tetszeni fog.
Inspiráció:
  

2013. március 24., vasárnap

Gru 2.


Uramisten, már úgy várom a Gru 2-őt. Szerintem össze fogok gyűjteni egy egész csapatot, és együtt elmegyünk megnézni. Megint eszembe jutott egy újabb történet, csak ez egy picit másabb. Ez olyan egyszerű, vagyis legalábbis az első fele. Már elkezdtem írni, de mindenképpen be szeretném fejezni A Fény és a füst harcát, szóval erre még egy kicsit várni kell, de addig leírom, hogy dióhéjban miről is van szó.
Az egész sztori egy Todd Herbert nevű fiúról szól, aki Londonban élt. Todd egy író volt, de senki nem tudta megadni neki a tökéletes történetet. Ezért elment New Orleans-ba, semmi tervvel és kevés pénzzel. Az első napon találkozott John Castorral, akinek volt egy fia, Dylan. És neki van egy hihetetlen sztorija. Szóval Todd elment a Castor házba. És nem csak egy jó történetet, de a szerelmet is megtalálta.
Akkor, egy kicsit a rajzról. Todd elfogadja az ajánlatot és elmegy a Castor házba, ahol Dylan nyit ajtót, aki kicsit érdekesen van felölözve. A Gru második előzetesének a végén egy kis minyon takarítónő ruhában van öltözve, innen jött a csodás ötlet! Az előzetes: http://www.youtube.com/watch?v=aLziWFJ2F98


Inspiráció:

2013. március 19., kedd

Természet hercegnője és egy kis köszönet!


Ebben a bejegyzésben egy rajzom elkészítését mutatom be.
Egy csomó tehetséges művésznél látok olyat, hogy lefotózzák lépésről-lépésre a rajzuk elkészítését. Úgy döntöttem én is így teszek.
Ehhez a rajzhoz csak zöldet és annak pár árnyalatát használtam, és hogy az egész kicsit még extrább legyen hozzáadtam egy csipetnyi ezüstöt.
Ui.: Ebből is több lesz, mint az állatos rajzomnál. Mindegyik részletesen le lesz fotózva.

Köszönetnyilvánítás!
Nos, talán láttátok, felraktam egy képet ByeAlex oldalára, amin ugyebár ő szerepel.
Szeretném megköszönni a sok like-ot az ismerőseimtől, barátaimtól, családomtól, és az idegeneknek is. Ennyi like-ot még egy rajzomnál sem láttam. Szeretném ezt a rajzot nekik küldeni!




















És a végkifejlett, már scannelve:


2013. március 15., péntek

Sherlock


Gondolom észrevettétek, hogy utalgattam Sherlockkal kapcsolatban. Nos, a BBC Chanel egy sorozatot készített, a Sherlock-ot. Én már nagyjából háromszor végignéztem a két évadot, magyarul az AXN-n ment, de szerintem már nem játsszák. Természetesen mindenkinek megvan a maga kis párosa, de Amerikában a Johnlock (Sherlock+John) páros a leghíresebb. Aki ismeri a Doctor Who-t az szerintem ezt is ismerheti, ha meg nem, akkor teljes szívemből ajánlom. Nem véres, és hihetetlenül vicces. Aki pedig odavan a hobbit Martin Freemanjéért és a sárkány Benedict Cumberbatchért, annak igazán való. Most két képet hoztam, remélem, tetszik! (egyébként a Sherlock harmadik évadját most forgatják)
 
Inspiráció:
  

2013. március 11., hétfő

Hipster


Szóval, hát igen. Nagyon megtetszett néhány hipster kép, és úgy döntöttem rajzolok egyet. Először kiraktam tumblr-ra, hát nem mondom kisebb sikere lett, mint a többinek, de hát ez van, ha betaggeled. Elkezdtem csak az alapot rajzolni, és megkértem a barátnőm, hogy segítsen már, mert nem vagyok ebben olyan jó. Odajött és nagyából a rajzon mindenre rábökött, hogy ez nem jó, ott rajzolj többet, ez teljesen rossz, fogja össze a haját...stb. De azért jó, mondta a sok dolog után. De a végére persze én is büszkébb lettem az eredménnyel.
És nagyon meg szeretném neki köszönni a segítséget!
Inspiráció:

2013. március 10., vasárnap

Álomvilág


Nagyon belejöttem a kirakosgatásba, és nagyon boldog vagyok, mert egy képemet tumblr-en nagyon sokan megosztották, talán még esélyem is van arra, hogy több követőt szerezzek.
Nem rég kipattant a fejemből egy annyira jó ötlet, amit egyáltalán nem tudok kiverni a fejemből. Néha mintha csak magam mellett látnám a szereplőket. Ez az Álomvilág. Szerintem kis apróbb, vicces képregényeket fogok hozzá rajzolni, és ha a kisregényemmel kész leszek, elkezdem írni is. Remélem, kíváncsiak vagytok.
**********************************************


A story arról szól, hogy van egy lány, Darcy (ne kérdezd, a Thorból vettem) egy érdekes maszkot kap egy idegentől. Mikor otthon felveszi, elkezd szédülni és elalszik. Álmában, vagyis inkább mikor a maszkban van, akkor egy érdekes helyre jut, ahol a kedvenc karakterei és a saját karakterei boldogan élnek. Később kiderül, hogy a saját agyában van. De az a hely nem olyan varázslatos, mint először tűnik, mivel van egy sötét zuga is, ahol Darcy félelmei és a kedvenceinek az ellenségei élnek. Darcynak itt olyan képességei lehetnek, amilyeneket akar hisz a saját agyában van és a feladata az, hogy megmentse kedvenceit. A gonoszaknak van egy királynője vagy inkább királya, ez a történet végén kiderül. Ja, és persze hogy kerül egy addig ismeretlen fiú, Dimitri az agyába.

A Dal

Tudom, talán kicsit régen volt, de a Dallal csináltam egy rajzot. Nos, én személy szerint imádom ByeAlex-et, de mostanában nagyon sokan fújozták és nem igazán értem, ha őt utálják, akkor most komolyan kit akartak kiküldeni, a +#%! Radics Gigit vagy a „szétizgulom magam” Vastag Tamást? Mert a Kálay-Saunders Andrással még, úgy ahogy egyet értek.
Na, vége a beszédből, és vissza a rajzra. Az ötlet Alex-nek a flegmaságából jött. A többi három nagyjából szétizgulta magát azért, hogy nyerjen viszont őt nagyon nem érdekelte. Mindenkinek mondom, hogy ez egy karikatúra, tehát kifigurázom a szereplőket!
Azért remélem, hogy vannak olyanok, akik szeretik Alex-et rajtam kívül!